2021. július 1-től továbbra is várja az érdeklődőket a nyári Sóstói Piac délután 16 órától napnyugtáig új helyszínen, a Blaha Lujza sétányon kialakított piactéren.

Az immár hatodik éve megrendezésre kerülő Sóstói Piac idén is hetente öt napon át (szerdától vasárnapig) várja az érdeklődőket, a helyi termelők, ipar- és népművészek által kínált portékák széles kínálatával.

A vásársorozaton 3 tematikus értékesítési kör váltja egymást alkalomról alkalomra. A Búza téri piac árusai, az „Aranykapu” Népművészeti Egyesület iparművész és népművész tagjai, valamint a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum kataszterének tagjai színesítik a sóstói délutánok hangulatát.

A Sóstói Piac kísérőrendezvényeként pedig újra élvezhetjük a „Zene Sóstón” fellépőinek előadásait.

Tekintse meg július hónap vásárnaptárát, és látogasson el Sóstóra Ön is!

2021. június 4-től ismét várja az érdeklődőket a nyári Sóstói Piac délután 16 órától napnyugtáig új helyszínen, a Blaha Lujza sétányon kialakított piactéren.

Az immár hatodik éve megrendezésre kerülő Sóstói Piac idén is hetente öt napon át (szerdától vasárnapig) várja az érdeklődőket, a helyi termelők, ipar- és népművészek által kínált portékák széles kínálatával.

A vásársorozaton 3 tematikus értékesítési kör váltja egymást alkalomról alkalomra. A Búza téri piac árusai, az „Aranykapu" Népművészeti Egyesület iparművész és népművész tagjai, valamint a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum kataszterének tagjai színesítik a sóstói délutánok hangulatát.

A Sóstói Piac kísérőrendezvényeként 2021. június 16-tól pedig újra élvezhetjük a „Zene Sóstón" fellépőinek előadásait.
Tekintse meg június hónap vásárnaptárát, és látogasson el Sóstóra Ön is!

2021. május 25-től személyesen is felkereshető a Paktumiroda az általános óvintézkedések betartása mellett,
visszaáll a járványhelyzetet megelőző ügyfélszolgálati rend.

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 - 16:30
Kedd: 8:00 - 13:00
Szerda: 8:00 - 16:30
Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
Péntek: 8:00 - 13:00
Paktumiroda
TECHNOLÓGIAI TRANSZFER KÖZPONT
4400 Nyíregyháza Tiszavasvári út. 14.

E-mail: paktumiroda@nyiregyhaza.hu
Internet: www.nyiregyhazipaktum.hu

Az alábbi telefonos és elektronikus elérhetőségeinken továbbra is változatlanul állunk rendelkezésükre:
Zsel Emese – Paktumiroda vezető
Telefon: +36 20/3922-212
E-mail: zsel.emese@nyiregyhaza.hu

Zsankó Dorottya Fruzsina Paktumiroda munkatárs
Telefon: +36 20/3922-962
E-mail: zsanko.dorottya@nyiregyhaza.hu

Ligetfalvi-Komiszár Eszter - Helyi termék- és szolgáltatásfejlesztési koordinátor
Telefon: +36 20/3922-067
E-mail: komiszar.eszter@nyiregyhaza.hu; helyitermek@nyiregyhaza.hu

2021. május 22-től 24-ig felelevenítjük a pünkösdi hagyományokat, színes programokkal várjuk vendégeinket!

A népszokásoknak megfelelően kitáncoltatjuk a májusfát, a nap további részében pedig minden korosztálynak megfelelő szórakoztató színpadi- és kísérőprogramokat kínálunk: tárlatvezetéssel, vásári mulattatókkal, bábelőadással, népzenei produkciókkal és Pünkösdi Istentisztelettel várjuk a látogatókat.

Portáink élettel telnek meg, a műhelysorba visszaköltöznek a mesterek.

A kemencében folyamatosan sülnek majd a régi ízeket felidéző kelt tészták.

A kiérkezők az íjászatot, kézműves tevékenységeket is kipróbálhatják, a kisebbekre pedig körhintával és népi játszóudvarral is gondolunk! Lesz lehetőség szövésre, gyertyamártásra, nemezelésre, illatzsák készítésére, bőrözésre, csuhézásra.

A Mesekuckóban élőszavas mesét hallgathatnak meg az érdeklődők a VOKE Népmesepont jóvoltából.

A főépületben új időszaki kiállítás nyílik meg Harangozó Imre fotóiból „Bé van a lélek zárva” címmel.

Mindhárom napon termelői vásárt is tartunk, így népművészeti termékek mellett sokféle finomságot is hazavihetnek a látogatók.
Belépő mindhárom napon kedvezményesen váltható, a felnőttek 1.000 Ft/fő, a gyermekek 500 Ft/fő áron válthatnak jegyet a rendezvényre.

A látogatás felnőttek számára védettségi igazolványhoz kötött!

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

https://muzeumfalu.hu

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Hírlevél feliratkozás

esza