Az elmúlt tíz évben jelentõsen csökkent a regisztrált álláskeresõk száma, emelkedett a foglalkoztatottaké és tovább csökkent a munkanélkülieké is. Sikertörténetet írhattak a többéves, megyei foglalkoztatási program résztvevõi. Mindeközben a nyíregyházi paktum projekt, a tavalyi bõvítéssel élve, év végéig folytatódik.

2017-ben a megyei önkormányzat égisze alatt, a megyei kormányhivatallal partnerségben egy új projekt, a „Foglalkoztatási együttmûködések Szabolcs-SzatmárBereg megyében” program kezdte meg mûködését. Ennek zárórendezvényét tartották hétfõn a megyeházán, melyen kiderült, az elmúlt években a foglalkoztatási mutatók egyre jobbak lettek a megyénkben, miközben a pandémia új kihívásokat is hozott. Óriási változás évtizedes viszonylatban – 2010-ben még több mint 60 ezer regisztrált álláskeresõ volt a megyében, 2019-re felére csökkent a számuk. 2020-ban a koronavírus-világjárvány miatt ez kicsit kedvezõtlenebbé vált, de 2021-ben már javuló foglalkoztatási adatokat tudott a megye prezentálni mind a munkanélküliek, mind a regisztrált álláskeresõk számában – fogalmazott dr. Nagy Ervin. A Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Fõosztály fõosztályvezetõje hozzátette, ugyanez érvényes a foglalkoztatási számokra, tavaly decemberére ez az adat utolérte a 2019-es, pandémia elõtti idõszak eredményeit. Kedvezõ tendenciák a pandémia ellenére A zárórendezvényen dr. Zöld-Nagy Viktória elmondta, a program az elõzetes terveket több esetben 200 százalékosan is teljesítette. – Országosan is megállapíthatjuk, hogy akár a foglalkoztatási ráta, akár a munkanélküliség tekintetében is a pandémia elõtti idõszak eredményeihez visszatértünk, sõt vannak olyan számaink, amelyek jobbak is. Az álláskeresõk száma tekintetében jelenleg 239 ezer fõs létszámmal dolgoznak a kormányhivatal kollégái, amely alacsonyabb szám a 2019-esnél is, de mondhatom akár a 4 százalék alatti munkanélküliségi rátát is – részletezte a munkaerõpiacért felelõs helyettes államtitkár. Hozzátette: ezzel ugyanazok a kihívások is megjelentek a munkaerõpiacon, mint a világjárvány elõtt: szakképzettség kérdése, az inaktívak munkaerõ-piaci integrációja. S a hátrányos helyzetû csoportok, például a fiatalok, vagy az alacsony végzettségû álláskeresõk aránya is nõtt, miközben az álláskeresõk teljes létszáma tovább csökkent. A megyei folytatásról A zárókonferencián Seszták Oszkár, a megyei közgyûlés elnöke arról is beszélt, hogy több helyen egyszerre van jelen a munkaerõpiacon a munkaerõhiány és a munkanélküliség is. Az elmúlt 7 évben mintegy 100 milliárd forintos összköltséggel valósultak meg a paktum programjai, amelyekbe nem értendõk bele a nyíregyházi fejlesztések. – A következõ 7 évben ugyancsak ilyen forráskerettel számolunk, a program pedig még nagyobb jelentõséggel bír a megyei önkormányzat tevékenységében, hiszen kistérségi paktum néven mûködõ és a nyíregyházi foglalkoztatási paktum integrálódik a megyei foglalkoztatási paktumba. Ennek már ismerjük a költségkeretét, ez valamivel több mint 7,5 milliárd forint. A következõ paktum célcsoportja a 30 év fölöttiek lesznek, kiemelten azok, akik nem szerepelnek a jelenlegi munkaügyi nyilvántartásokban – nyilatkozta az elnök. A zárórendezvényen elhangzott, 2030-ra a kormány a 85 százalékos foglalkoztatási ráta elérését tûzte ki célul, a mostani, 74 százalék körüli értékrõl. Így aki tud és szeretne dolgozni, az el tud helyezkedni a munkaerõpiacon.

(Szerzõ: Fehér Attila)

A nyíregyházi program javában tart 2022 végéig

A Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum projekt jelenleg is számos munkát vállalni szándékozó, hátrányos helyzetû álláskeresõ és inaktív személy foglalkoztathatóságának javítását, nyílt munkaerõ-piaci elhelyezkedését támogatja, továbbá a közfoglalkoztatásból a nyílt munkaerõpiacra való átlépését segíti azon közfoglalkoztatottaknál, akik erre készek – tájékoztatta szerkesztõségünket Zsel Emese, a Paktumiroda vezetõje.

Nyíregyháza önkormányzata a megyei kormányhivatallal együttmûködve valósítja meg a projektet, melynek célja a foglalkoztatás hosszú távú fejlesztése a megyeszékhelyen.

Eddig 1442 fõt vontak be

A helyi paktumprogram hozzájárul továbbra is a térség gazdasági fellendítéséhez, foglalkoztatási szintjének növeléséhez és a lakosság életszínvonalának növeléséhez. A projekt eddigi megvalósítási idõszaka alatt több mint 1000 cég részesült támogatásban, 1442 fõ álláskeresõt bevonva a projektbe. Közülük négyen képzésben vettek részt, 1200-at támogatott foglalkoztatásba vontak be, míg 239-en egyéb munkaerõ-piaci szolgáltatás keretében egyéni álláskeresési tanácsadásban részesültek

Igénybe lehet venni bérköltséget

A paktum által nyújtott munkaerõigény bejelentésre vonatkozó támogatási lehetõségek továbbra is adottak. A kormány további 300 millió forint többletforrást biztosított a program megvalósításához, így jelenleg is lehetõsége nyílik a munkáltatóknak bérköltség-támogatás igénybevételére nyíregyházi álláskeresõkre vonatkozóan. A projektzárás idõpontja: 2022. december 31. A támogatás igénybevételéhez az érdeklõdõknek a Paktumirodával kell elsõ körben felvenni a kapcsolatot, a Technológiai Transzfer Központban (Tiszavasvári út 14., paktumiroda@nyiregyhaza.hu, www.nyiregyhazipaktum.hu), hogy benyújthassák igénybejelentésüket.

Várják a munkaerõigényeket

A dokumentumcsomag kitöltését követõen az igényeket megvizsgálják, majd a projekt Irányító Csoportja hoz döntést. Amennyiben jóváhagyják a munkaerõigényt, a kormányhivatalnál dolgozó szakmai megvalósítók veszik fel a cégekkel/munkáltatókkal a kapcsolatot a támogatási kérelem dokumentációjának benyújtásához, ezt követõen léphet életbe a támogatási szerzõdés, ha a végrehajtó szervezet is elbírálta és jóváhagyta. A bértámogatásra vonatkozóan a Paktumiroda dolgozói bõvebb tájékoztatást tudnak nyújtani az érdeklõdõk számára.

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Hírlevél feliratkozás

esza