300 millió forintnyi pluszforrás érkezett a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum projekt támogatásának növelésére. Az eredetileg 2 milliárd 56 millió forint összköltségű projekt költségvetése 2 milliárd 356 millió forintra emelkedett, a határideje pedig kitolódott 2022. december 31-ig.

A Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum célja a foglalkoztatás hosszú távú fejlesztése a megyeszékhelyen. Ennek keretében eddig több mint 900 cég részesült támogatásban, 1201 fő álláskeresőt bevonva a projektbe, akik közül 4 fő képzésben vett részt, 933 fő támogatott foglalkoztatásba lett bevonva, míg 264 fő egyéb munkaerőpiaci szolgáltatás keretében egyéni álláskeresési tanácsadásban részesült.

„A program 2016 szeptemberében indult, a Nyíregyházán székhellyel vagy telephellyel rendelkező munkáltatóknak, és a nyíregyházi lakosoknak szól. Bértámogatás, bérköltség-támogatás a legfontosabb eszközünk, ez azt jelenti, hogy a bruttó bért és a bért terhelő szociális hozzájárulást fogjuk tudni támogatni, 70 vagy akár 100 százalékban. A támogatási plafon a minimálbér másfélszerese, tehát a 167 400 forint másfélszerese, 294 ezer forint, ebben van benne a bruttó bér és a bért terhelő szocho együttes összege” – mondta el televíziónknak dr. Nagy Ervin Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője.

A program forrása kimerülőben volt, és a program ez év végén véget ért volna, azonban a sajtótájékoztatón elhangzott, az egyéves meghosszabbítás mellett 300 millió forintos forrásemelés is történt, amelyet teljes egészében a nyíregyházi vállalkozások és munkavállalók támogatására használnak fel.

„Ez a támogatás a cégeknek is szól és a munkavállalóknak, eddig több mint 1200 személyt tudtunk segíteni ezzel, illetve az őket foglalkoztató cégeket. Ez a konstrukció, ez a többletforrás, amit a pénzügyminisztériumon keresztül kaptunk, ez most azt is jelenti, hogy akár 100%-os bérköltség-támogatást is adhatunk, 70–100% közötti a támogatási arány és azt gondolom, ez teljesen összhangban van azzal a városvezetési programmal, amelyben azt tűztük ki erre a ciklusra, hogy prioritás az itt élők számára a munkahelyek biztosítása, foglalkoztatás segítése, és erre most ez egy nagyon fontos újabb támogatást jelent” – tette hozzá dr. Kovács Ferenc polgármester.

Fontos megjegyezni, hogy a 6+3-as konstrukció lényege, hogy az első félévben a bér- és járuléktámogatást követően a munkavállalót további 3 hónapig kell továbbfoglalkoztatnia a támogatott cégnek, ezzel pedig egy hosszabb távú, 9 hónapos foglalkoztatást tud biztosítani a paktum.

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Hírlevél feliratkozás

esza